Általános ismeretek
A zárakkal kapcsolatosan van néhány alapvető tudnivaló, amit érdemes ismerni.
Megelőzés

A biztonságtechnikai eszközökre, így a zárakra is kiemelten érvényes az, hogy a legtöbben csak valamilyen káresemény bekövetkezte után fordítanak rá figyelmet. Otthona, családja, tulajdona a legfontosabbak életében. Gondoskodjon róla, hogy ne tartozzon azon rengeteg ember közé, akik betörésnek esnek áldozatul. Ha az ajtók és ablakok optimális védelméről gondoskodik, a betörők könnyebb célpontot keresnek.

Ahhoz, hogy ezt megtegye biztonsági eszközökre kell áldoznia. Ez nem felétlenül örömöteli de ne felejtse el, a biztonságtechnikára költeni megéri. Így biztonságban tudhatja értékeit, irodáját, lakását, házát akkor is, mikor nem tartózkodik a helyszínen. Ne becsülje le a kockázatot, előzze meg a káreseményt.

Lehetőség szerint minősített bizttonségtechnikai terméket válasszon és kérje ki munkatársaink tanácsát.

A betörések legyakoribb helye és módja

Minél inkább ismeri a betörők által előnyben részesített támadási pontokat és módszereket, annál jobban védekezhet ellenük. Családi házaknál leginkább a teraszajtók és az ablakok, társasházaknál elsősorban a bejárati ajtók jelentik a gyenge pontot. A bejárati ajtók, teraszajtók, ablakok mellett a garázskapuk, pinceablakok és pinceajtók is kockázatot jelentenek.

A bejárati ajtókat a nyitás- vagy zsanéroldalon megpróbálják kiemelni, az ajtóban lévő zárbetétet megpróbálják szétfúrni, kihúzni, vagy letörni, illetve az ajtót beszakítani. Az ablakokon és teraszajtókon leginkább a nyitás- vagy zsanéroldali kiemeléssel, a "bukóra" nyitott ablak kinyitásával, a redőny feltolásával, vagy az ablaküveg betörésével, a pinceablakokon, pinceajtókon a rács szétfűrészelésével vagy szétfeszítésével, illetve a nyitás- vagy zsanéroldali kiemeléssel jutnak be.

A legtöbb betörő többféle nyitószerszámmal érkezik és különböző nyitási technikákat is kipróbál, csakhogy bejuthasson. Minél több idő telik azonban el a betöréssel, annál nagyobb a tettenérés kockázata. A betörők így ritkán szánnak 3-5 percnél hosszabb időt a bejutásra. Ha ennél több idő kell, jó eséllyel feladják. Gondoskodjon arról, hogy Önhöz minél hosszabb időbe teljen bejutni és a jó minőségű zárak minél jobban megkeserítsék a betörő kísérletét.

Nincs 100%-os védelem

Fontos tudni, hogy értékei nem lehetnek tökéletesen védettek. A 100%-os védelemre lehet törekedni, de elérni ritkán. A legtöbb biztonsági zár vagy kiegészítő adott ideig, adott típusú támadással szemben képes ellenálni. Egyes elemeken adott technikával nem lehetséges a nyitás, bármennyi időt szánnak is rá. A biztonsági védelmi eszközökön átjutni azonban legtöbbször idő és felkészültség kérdése. Ha a támadó elég hozzáértő és megfelelő szerszámokkal rendelekzik, csupán idő kérdése, hogy mikor tudja áttörni a védelmi vonalat.
Ez nem jelenti azonban azt, hogy a mechanikus biztoságtechnikai elemek, zárak nem hasznosak. Elsődleges funkciójuk az, hogy feltartóztassák a támadót, hogy fizikai ellenállást tanusítsanak. A jobb minőségű, erősebb szerkezetű, kifinomultabb zárak nagyobb ellenállást biztosítanak.

Az egyes mechanikus biztonságtechnikai elemek által nyújtott biztonsági szintre a többi elem is hatással van. Nem érdemes a védelmet pusztán egyetlen elemre figyelve kialakítani. Hiába van például a bejárati ajtónkban egy csúcskategóriás biztonsági zárbetét, ha az ajtó szerkezete gyenge. Ha a többi nyílászáró, pl. az ablakok nem, vagy kevésbé védettek a betörő ott fog próbálkozni, a könyebb utat választja. Értékei nagyobb biztonságban vannak, ha az egyes biztonsági elemeket kombinálja, illetve egymással összhangban választja ki.

A mechanikus biztonságtechnikai termékek önmagukban jellemzően nem elegendőek a megfelelő biztonság kialakításához, szükséges az elektronikával történő ötvözés. Ennek az összekapcsolásnak a leggyakoribb formája, mikor a mechanikus biztonsági elemeket elektronikus jelzőrendszerbe (pl. riasztóba) kötik. A fizikai elemeket ért támadást a jelzőrendszer érzékeli és riaszt. Egy hangos szirénával és fényjelzéssel működő riasztórendszer önmagában is elrettentő és figyelemfelhívó erővel bír, azonban sokkal nagyobb biztonságot jelent, ha a riasztójelzés valamilyen kivonulószolgálathoz is eljut. A rendőrség vagy a biztonsági szolgálat emberei ilyen esetekben szinte mindig időben érkeznek.

Nem feltétlenül szükséges mindig a legjobb és legdrágább zárakat megvásárolni. A kiválasztásnál az elvárt védelmi szint fontos szempont, érdemes ennek megfelelően választani. Egy kis tárolóra, ahol nem tart értékes dolgokat elég lehet például az egyik legolcsóbb lakat, ha azonban Önnek fontos értékek lapulnak a helyiségben, érdemes jó minőségű zárat választani. Több védelmi vonal esetén az első vonalon a védelmi funkciónak sokkal jelentősebb szerep jut, mint például a másodikon. Ha a főbejárat megfelelően védett, a belső ajtók védelmi szintje lehet alacsonyabb.

Mennyire biztonságos otthona?

Válaszolja meg a következő néhány kérdést magának és derítsen fényt otthona könnyen támadható pontjaira. Minél inkább ismeri milyen gyenge pontokat használhatnak ki leginkább Önnél a betörők, annál jobban védekezhet.

  • A zárpajzsok minden külső ajtón belülröl vannak csavarozva és a zárbetétet fedél védi?
  • A zárbetétek a külső oldalon maximum 3 mm-re állnak ki a zárpajzsból?
  • Zárbetétjéhez rendelkezik kódkártyával?
  • A bevéső zárral szembeni ellenlemezek stabilan vannak rögzítve az ajtókeretbe, illetve az épület falához?
  • Van kiegészítő zár ajtajának zár felőli oldalán?
  • Van kiegészítő zár ajtajának zsanér felőli oldalán?
  • Van lehetősége a teljes ajtónyitás előtt kukucskálón keresztül, illetve ajtólánc, vagy másodzár használatával ellenőrzésképpen kitekinteni?
  • Ablakai a kilincs-oldalon pincétől a padlásig pótlólagos zárszerkezettel rendelkeznek?
  • Ablakai a zsanér oldalon pincétől a padlásig pótlólagos zárszerkezettel rendelkeznek?
  • A redőnyök feltolás ellen védettek?
  • A vízszintes rácsok speciális felhúzás elleni védelemmel rendelkeznek?

Ha valamelyik kérdésre nemmel felelt, kérje munkatársunk tanácsát, hogyan tehetné otthonát biztonságosabbá.

Mennyire biztonságosak szokásai?

Saját viselkedése kapcsán sok lehetősége van a betörés kockázatát csökkenteni. A legfontosabbak a következők.

  • A bejárati rész kellően megvilágított?
  • Mikor a bejárati ajtót távozáskor bezárja, kétszer fordítja el a kulcsot?
  • Mielőtt távozik, ellenőrzi, hogy az ablakok, teraszajtók be vannak e zárva?
  • Mikor beköltözött, kicserélte a bejárati ajtóban lévő zárbetétet?
  • Nincsenek a közelben betörést segítő eszközök (pl. létra)?
  • Gondoskodik róla, hogy akkor is figyeljen valaki (pl. szomszédja) az ingatlanra, mikor Ön nincs otthon?
  • Lakásbiztosítása elegendő összeget térít Önnek kár esetén, nincsenek értékei alulbiztosítva?
  • Legfontosabb értékeiről pontos listája van képekkel?

Ha valamelyik kérdésre nemmel felelt, érdemes viselkedését, szokásait a betörések hatékony megelőzése irányába változtatnia.

Mi a teendő, ha tetten éri a betörőt?

Ne próbálja meg önmaga feltartóztatni a támadót. Hagyja inkább ezt a feladatot a rendőrségre (hívószám 107). Jegyezze fel azonnal a gyanusított külső ismertetőjegyeit, illetve a jármű típusát és rendszámát.

Az ajtó, ablak nyitási iránya

A legtöbb zár kiválasztásához tudni kell, hogy balos, vagy jobbos ajtóhoz, ablakhoz keres zárat. Ennek eldöntéséhez a következőknek megfelelően járjon el.

A DIN-irány megállapításának hüvelykújj szabálya szerint az ajtóval szemben állva arról a feléről kell az ajtót nézni, ahol a zsanérok vannak. Ez az az oldal, amerre az ajtó nyílik.
Ha a zsanérok bal kéz felé esnek = DIN balos, ha a zsanérok a jobb kéz felé esnek = DIN jobbos.
A zárfogadókhoz való hajlított előlapok esetén, rendelésnél mindig meg kell adni a DIN-irányt.

A bevéső zárak felépítése

A bevéső zárak fő részeit, fontosabb méreteit a következő ábra szemlélteti.

1) Előlapvastagság
2) Előlaphosszúság
3) Előlapszélesség
4) Zártest szélesség
5) Zártest magasság
6) Zártest mélység
7) Dió
8) Kilincs-kulcs tengelytáv (T)
9) Kulcsközép-mélység (M)
10) Hátsó kulcsközép-mélység
11) Kilincs-, zárnyelv távolság
12) Reteszkilökődési távolság

A bevéső zár helyét az ajtóban a következő ábrán látja.

A zárbetétek felépítése

A zárbetétek fő részeit, fontosabb méreteit a következő ábra szemlélteti.

1) Zártest magasság
2) Zártest szélesség
3) Zártest mélység (hosszúság)
4) Zártest külső hosszúság (L1)
5) Zártest belső hosszúság (L2)
6) Zártoll
7) Kulcsnyílás
8) Rögzítőcsavar helye

A zárbetét helyét az ajtóban, illetve a bevéső zárban a következő ábrán látja.

A lakatok felépítése

A lakatok fő részeit, fontosabb méreteit a következő ábra szemlélteti.

1) Lakattest magasság
2) Lakattest szélesség
3) Lakattest mélység
4) Kengyelmagasság
5) Kengyelvastagság
6) Kulcsnyílás

A lakat helyét az ajtón a következő ábrán látja.

A zárpajzsok felépítése

A zárpajzsok fő részeit, fontosabb méreteit a következő ábra szemlélteti.

1) Rögzítőcsavar
2) Kilincs
3) G-K tengely
4) Belső pajzs
5) Zárbetét-hely
6) Fogantyú, gomb
7) Külső pajzs
8) Zárbetét fedél
9) Fúrásvédő lemez

A zárpajzs helyét az ajtón a következő ábrán látja.

A zárfogadók felépítése

A zárfogadók fő részeit, fontosabb méreteit a következő ábra szemlélteti.

1) Zártest magasság
2) Zártest szélesség
3) Zártest mélység
4) Kilincsnyelv-csapda
5) Visszajelző lapka
6) Visszajelző érintkezők
7) Fix rögzítőcsavarok
8) FaFix rögzítőcsavarok

A zárfogadó helyét az ajtókeretben a következő ábrán látja.

 

Template title
Template header
Template content